Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

2010. Május

Az élet túlságosan rövid ahhoz,
hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre,
és mindent elraktározzunk, ami fáj.
                                                                             Charlotte Brontë – Jane Eyre

2010. Április

Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat.
Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben.
Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyűlölet.
Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.  
                                                                                                                    
Louis L. Hay

2010. Március

Az a nap, amelyen egyetlen egyszer sem nevettél,
feleslegesen virradt fel!
                                                Sébastien Roch, Nicolas Chamfort

2010. Február

Nem tudom mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket.
                                              Ernest Hemingway

2010. Január

Csak kétféleképpen élheted az életed.
Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat.
Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.
                                                                                      Albert Einstein

2009. December

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa.
És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod.
Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz.
Nem tudtok egymásnak hazudni.
Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.

2009. November

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyerek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyerek vagy te
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

                                     (Radnóti Miklós)

  2009. Október

Teréz Anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

2009. Szeptember

"A léleknek a lélek iránt való érzékenysége:
                                                                              a SZERETET."
                                                                             (
Hamvas Béla)

2009. Augusztus

Mennyire tudunk együtt örülni egy ember megszületésének!
Az elmúlás fájdalmában is őszintén osztozunk.
A kettő között nem lehetne egy kicsit emberibbnek lenni?

2009. Július

Légy Önmagad! - Mindenki más már foglalt.

2009. Június  (egy kis segítség bocsánatkéréshez)

Egy tökéletes világban soha nem kellene bocsánatot kérnünk.
Soha nem beszélnénk meggondolatlanul,
Nem bántanánk meg egymást,
és soha nem törnénk össze egymás szívét.
A szeretet uralkodna minden felett
és mindenki boldogan élne.
De ez nem egy tökéletes világ,
mert az emberek néha saját kárukon tanulnak.
Néha olyan dolgokat teszünk,
amiket már nem lehet visszavonni, akárhogy is próbáljuk.
Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked,
és így okot adtam arra, hogy kételkedj benne,
mennyire fontos vagy nekem.
Tiszta szívemből sajnálom,
mert FONTOS vagy nekem.

2009. Május

A barát az, aki megérti a múltad,
hisz a jövődben és elfogad annak, aki vagy.

2009. Április

Nekünk halandóknak sok gyengeségünk van.
Félünk mindentől, túl sok mindent érzünk.
Túl sok minden fáj, túl hamar meghalunk.
Egyetlen esélyünk van: SZERETNI.

2009. Március

A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók.
Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak.
Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása.
Virágzás, virulás és virágba borulás. 
                                                 (Bernie Siegel)

2009. Február

Az emberek bölcsessége
nem tapasztalatukkal arányos,
hanem azzal, ahogyan
felfogják a tapasztalatot.
                                                (George Bernard Shaw)

2009. Január

Nincsenek lehetetlen álmok,
csak belső korlátok,
amelyekkel megszabjuk,
mi lehetséges és mi nem.
                                                  (Beth Mende Conny)

2008. December

Mikor két rokon lélek egymásra talál,
megszületik a barátság,
S a két lélek emberfeletti erővel
képes oltalmazni egymást
                                                       (C. S. Lewis)

2008. November

Az a fontos, hogy együtt legyünk,
hogy ne érezzük magunkat egyedül.
Ha elmeséljük egymásnak az életünket,
rájövünk, hogy az emberek többsége
ugyanazokon a dolgokon megy keresztül.
                                                                           (Paulo Coelho)

2008. Október

Amikor táncolsz, nem az a célod,
hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten,
hanem, hogy minden lépést élvezz míg odaérsz
                                                                             (Wayne Dyer)

2008. Szeptember

Én nem hiszek a körülmények hatalmában.
Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak,
akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják,
MEGTEREMTIK azokat!
                                                               (George Bernard SHAW)

2008. Augusztus

Nem érthetjük meg a másik
ember problémáját,
ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik
szeretet nélkül.
Aki elfeledkezik mások szívéről,
a saját szívét veszíti el.                  (Tatiosz)

2008. Július

Sok dolog van a világon, amin megakad a szemed, de csak kevés, ami a szívedet is vonzza - ez utóbbiakkal törődj!
                                                            (Ben Crenshaw)

2008. Június

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és megbízik benned.
                                                              (Ralph Waldo Emerson)

2008. Május


Sokféleképpen lehet beszélgetni. Két test a táncban társalog. A test beszéde a tánc.
Magad is mestere lehetsz. Szó minden mozdulat. Kéz érint kezet. Nézed a szemét. Figyeled a lábát. Társad test ritmusát átveszed. A táncban némán és sokatmondón beszél a test. A táncban egymás felé melegszetek. Vagy hűvösen távol maradtok. A táncban minden sejt figyel. Egész lényed nevet a táncban vagy önmagát felejti el. Érezhető a testmeleg, amely belül is melenget. A zene egymásba ölel. A táncoló anyag ritmusa bennetek táncol. A férfi és a nő a táncban egy. Ember. Ketten. Ne ítéld némaságra tested! Merj mozdulattal, ritmusban társalogni. Mindenki másképp beszél. Különben van, amit csak a táncban beszélhetsz el. Mondd ki magad. A tánc nyelvén beszélj!
Tánc. Legyen táncod. A táncban keresd a másikat. Oly egyszerű. Elérhető. Mindkettőtöknek öröm.
                                                                                   (Mácz István: Örülj velem!)

2008. Április

"Emberi törvény:
Kibírni mindent,
S menni mindig tovább,
Még akkor is,
Ha nem élnek már benned:
Remények és csodák"                                       
                                               (Hemingway)

2008. Március

“Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz és imád,
és nem akar lenni csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy.”
                                                   (Szabó Lőrinc)

2008. Február

A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat,
zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt.
Ha hétköznapi életeden felülemelkedsz,
megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket -
s rajtuk keresztül Önmagadat.
Ha magadban mindezeket megtaláltad,
felfedezed őket az emberekben is.
                                            (Tatiosz)

2008. Január

Egy jó tanács az új esztendőre:

Senki sem tökéletes. Tudd ezt magadról is.
Ha a saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod,
fogadd megértéssel mások hibáit!
                                               (Tatiosz)

2007. December

Karácsony, ajándék mind szép és jó lenne,
hogyha a világon mindig béke lenne!
Ne csak karácsonykor szeressen a szívünk,
hanem egész évben barátokként éljünk!

Ha segítünk egymáson szeretet vesz körbe,
Boldogság, béke költözik szívünkbe.
Annál nagyobb öröm nincsen e világon,
Mint, hogy boldogságunk másra is átszálljon!

2007. November

                                      A Mosoly értéke

                 Egy mosoly nem               kerül semmibe,
          és nagyot visz véghez.     Gazdaggá teszi azt,   aki
      kapja,     és aki adja, nem lesz szegényebb.   Csak egy
  pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él.  Senki sem
 elég  gazdag   ahhoz,  hogy nélkülözni tudná, és senki sem
  olyan szegény, hogy  ne tudná adni.  A barátság  érezhető
     jele.   A   mosoly   nyugalmat   ad  a  fáradt   embernek.
         Bátorságot   önt   a  csüggedőbe.      Ha   valamikor
            találkozol  valakivel,   aki nem adja  meg neked
               a megérdemelt  mosolyt,   légy  nagylelkű és
                  ajándékozd  meg   te  őt   a   mosolyoddal.
                     Mert senkinek sincs akkora szüksége
                              egy     mosolyra,    mint     aki 
                                      nem tud mosolyogni
                                                    másra.
                                                        Y

2007. Október
             Mikor arra vágysz, hogy
             észrevegyenek, megértsenek
             és szeressenek, tudd, hogy
             a többiek is erre vágynak.
             
                                                (Tatiosz)

2007. Szeptember
             Elveszíthetünk bármit,
             semmi nem hiányozhat.
             De ha a szeretet kihuny a szívből,
             mindent elveszítettünk,
             legfőképpen: önmagunkat.
                                                              (Tatiosz)

2007. Augusztus
             Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
             akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
             akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát,
             akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.
                                                                         (Ernest Hemingway)

2007. Július
           "Az ember egy napon rádöbben arra,
             hogy az életben igazán semmi sem fontos.
             Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás,
             Csak az, hogy szeresse őt valaki igazán"
                                                                         (Goethe)

2007. Június

"Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne! Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen!"

(Andrew Matthews)

2007. Május      

                " Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod a bikától, hogy ne támadjon meg,
               mert vegetáriánus vagy."
                                                                                                                              (Dennis Wholey)

2007. Április

"Ha szeretet van benned, nem félelem, képes vagy megbocsátani. Meg tudsz bocsátani  másoknak, és meg tudsz bocsátani önmagadnak. Megfelelő távlatból szemléled a világot. A bűntudat és a harag egyaránt a félelem leképeződése. A bűntudat a harag finomabb, befelé irányuló formája. A megbocsátás feloldja a bűntudatot és a dühöt. Ezek fölösleges, kártékony érzelmek. A megbocsátás szeretetből fakadó cselekedet."
                                                                                 (Brian Weiss)

2007. Március

„A barátság az egyetlen olyan emberi kapcsolat, amely szabad választással jön létre. Nem velünk születik - mi teremtjük. Elvileg egy szerelem is hasonló, azt is mi teremtjük, de sok más is befolyásolhatja: szexuális vágy például. De a barátság teljesen szabad. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal a kimondatlan érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Azért választjuk őt, mert  ismerős. Ez sejtelem, nem biztos, hogy így van - sohasem tudhatjuk, hogy mitől találunk otthonra egymásban. Ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."
                                                         (Müller Péter: Szeretetkönyv
)

2007. Február

„A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.” 
                                         (Márai Sándor)

2007. Január

"Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben - de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot."
                       &


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre